Köszöntöm a látogatót a pedikűr és manikűr világában! Mindenkit szeretettel látok, azt is, aki a pedikűr és manikűr szót úgy írja, hogy pedikür és manikür. De mondhatjuk magyarul is: lábápolás, kézápolás. Nem vagyok egoista, ezért magamról csak pár szót ejtek. Harmincas éveimbe érve, két gyermekkel és a férjemmel az oldalamon úgy határoztam, hogy valami hasznosat kezdek magammal. Amiben kiteljesíthetem az elképzeléseimet, ezzel mások terheit, fájdalmait enyhítem, közben azt csinálom, amit szeretek.
Mivel igényes nő vagyok, a szépségápolás, a kozmetika mozgatja meg igazán a fantáziámat. Az a tudat pedig, hogy másokon segítek a két kezemmel, felvillanyoz. El sem tudom mondani, milyen sokan kérdezték tőlem, hogy miért éppen a pedikűr és manikűr izgat és miért jó nekem a láb ápolása, a kéz ápolása, ha a láb és a kéz másé.
Az értetlenkedőknek az a válaszom, hogy jó érzéssel tölt el, amikor egy vadidegen ember megtisztel a bizalmával, felkeres és a kezembe adja a lábát: egy fontos és intim testrészét. Ugyanis az az igazság, hogy nem szívesen mutogatjuk senkinek az olyan testrészeinket, mint a talp vagy a lábunkon a köröm, különösen ha volna mit rejtegetnünk rajta.
Miután a Kedves Vendég rám bízta lába apró titkait, a legmesszebbmenőkig azon fáradozom, hogy egy esztétikailag szép látványt kapjon, és a gyógypedikűr keretében egészségügyi szempontból is megszabadítsam a kellemetlenségektől, fájdalmaktól, mint a bőrkeményedés vagy a tyúkszem.
Szolgáltatásaim közé tartozik a spa méregtelenítés is. Mindezek után a Kedves Vendég egy levezető frissítő talpmasszázs részese lesz, hogy jó érzéssel köszönjünk el és legközelebb is engem válasszon.
A pedikűr, a láb ápolása mellett azokat is kiszolgálom, akik a manikűr, a kéz ápolása kedvéért jönnek hozzám. A francia manikűr, a francia műköröm készítése is része a szolgáltatásnak.
A Kedves Vendégeimet Budapest déli részén, Dél-Budapest területén - közelebbről Pesterzsébet szívében - levő üzletemben szolgálom ki. Természetesen nemcsak Dél-Pest, Erzsébet és Soroksár hölgyeit várom, hanem bárkit, aki arra jár és betér hozzám.
Aki pedig nemcsak a testi kozmetika kedvéért keres fel, hanem az autó ápolása, az autókozmetika is igénye, akkor a férjem nem messze levő műhelyében olyan szolgáltatásokat vehet igénybe, mint az autótakarítás és a horpadásjavítás. A horpadás javítása újrafényezés nélkül történik. A horpadásjavítás részeként jégkár javítás, jégkár javítása, jégkárszerviz is a szolgáltatáshoz tartozik.